Szeretet lelke
2015 április 20. | Szerző: keroe
Szeretlek Szeretet Lelke,
mert égő vágyat fakasztasz kiolthatatlan lánggal, hogy induljak az istenség felé.
Szeretlek Szeretet Lelke,
mert csillapithatatlan a tüz, amit felgyújtasz bennem.
Szeretlek Szeretet Lelke,
mert ezt a szeretetet te oltottad belém egy napon, ebben akarok elhamvadni, ha távozom..
Szeretlek Szeretet Lelke,
mert embernek lenni csak ezzel a lobogással érdemes.
Szeretlek Szeretet Lelke,
mert életem célja és értelme a szeretet kohójában való átizzás és átlényegülés.
Szeretlek Szeretet Lelke, mert csak szeretetben érdemes élni.
Szeretlek Szeretet Lelke,
mert ott lebegsz minden teremtés felett, és fenntartod azt, az anyagi részek üres tereként.
Szeretlek Szeretet Lelke,
mert te vagy a kozmosz és lelkünk harmonikus zenéje,
te vagy a végtelen tér és időtlenség életünk röpke pillanatában.
És én szeretlek önnönmagadért.
Gondolatok a félelem és a szeretet dualitásáról
2013 augusztus 1. | Szerző: keroe
Van akit a szeretete irányít, van akit a félelme. A két véglet között pedig ott van ezeknek ezernyi megnyilvánulása. Minden félelem mögött a halálfélelem, mint gyökérfélelem áll, a megsemmisülési, elfogadhatatlansági félelem. Minden szeretet-megnyilvánulás mögött az élet örökkévalósága áll, a teljes elfogadás, mert csak ez adhat bizonyosságot, hogy ellenálljunk a félelem késztetésének, hogy mások elnyomása, megölése, megalázása nélkül lehet életben maradni. Minden megfélemlítés mögött a félelem áll. Minden életigenlés mögött a szeretet. A félelem megakasztja az életet, a szeretet létrehozza azt.
Az alapvetően félelemvezérelt, másokra hagyatkozó ember törvényekkel, parancsokkal védi magát, az igazságot, az igazságszolgáltatást tartja vezérelvnek, amibe ilyen-olyan mértékű szeretetmennyiség beszivárgása beteszi a kegyelmet és az irgalmat. Ha ezt istenképünkbe is betesszük, akkor örök érvényű igazságról beszélünk, objektivizáljuk, és mert ezt önmagában kegyetlennek érezzük, beletesszük az isteni irgalmasságot, megbocsájtást és kegyelmet.
Az alapvetően szeretetvezérelt, önmagában bízó (mert alaptapasztalata az ősbizalom), önmagáért felelősséget vállaló ember nem tud mit kezdeni az igazsággal. Tudja, hogy mindenki egyedi, senki mással össze nem hasonlítható és mérhető, tehát úgy van jól, ahogy van. Lelepleződik számára a félelem megnyilvánulása és minden ebből fakadó manipuláció.
Létezik-e tiszta, abszolút félelem és szeretet? Nem hiszem. A mi világunkban torzult mindkét pólus. Ezek egyszerű tudattartalmak. A sarkítás poláris gondolkodási mintáink terméke. Egész lényünk megosztott, gondolkodásunk is ezt a megosztottságot tükrözi. Nem tudom miért daraboltuk fel a világunkat. Mostani látásom szerint jól van ez így, de agyam az értelmét nem látja. Talán azért mert ez a páros szervünk is megosztott. Azonban a páros szervek sajátossága az agyra is érvényes: ha az egyik oldal sérül, a másik képes átvenni az alapvető életfunkciókat. Igaz, bizonyos specifikus részek, sajátosságok elveszítődnek. Például az egy füllel hallók elvesztik a térhallást, bizonytalanná válnak és persze az egyensúlyukkal is gond lesz. A polaritásunk az alapja a tér-idő észlelésünknek. Ezt bármely hiányosságunk alapján megállapíthatjuk.
Vagyis hiányosság, nem egész-ség esetén tűnnek elő igazán a polaritásbeli problémáink. Miért hozom ezt fel? Konkrétan: lebetegeztem valakit a félelem-vezéreltségéből fakadó életvitele miatt. De vajon a félelemvezéreltek oldaláról egy szeretetvezérelt nem ugyanúgy betegnek tűnik? Dehogynem! Bármely polaritás szélsőséges megjelenése a másik oldalról nézve „hiány”-ként, betegségként jelenik meg. Az általánosan elfogadott pedig az lesz, amelyik többségben van.
A két fél 2.
2013 február 17. | Szerző: keroe
I.
Miután az apja üvöltve közölte vele, hogy kitagadja, ha nem azt veszi feleségül, akit ő kiszemelt neki, beadta a derekát. A szerelem és vágyakozás ami fűtötte a másik nő iránt már eleve megutáltatta vele leendő feleségét, akit még soha nem látott. Azt viszont máris tudja,hogy semmibe fogja venni, akármilyen intelligens meg „bájos teremtés”. Az etikett szerint a lépcső tetején várta míg begördült a kocsi. Majd amikor a menyasszonya elindult, ő eléje ment és hideg-ridegen felé nyújtotta a kezét. Albina Delevi valóban bájos volt egyszerűségében és finomságában, de nem akart vele foglalkozni. Ezért kérte az orvostól azt a szert, hogy teljesíthesse utódlási kötelességét, de ne kelljen a nővel foglalkoznia. Beléptek a terembe és elkezdődött az esküvői fogadalom szertartása.
Érezte, ahogy Albina megdermed a látványától és elégedett volt magával. Így viselkedik egy szerelméhez hű férfi, ha muszáj megcsalnia a szíve választottját. Birham legalábbis így gondolta.
A szertartás után alig várta, hogy véget érjen a lakoma és aludni térhessen, amikor is álmában senki nem zavarta szerelmével való együttlétét.
A szobában levetkőzött, lefeküdt és a még mindig dermedt asszonyhoz így szólt:
Asszonyom, ezt a frigyet én teljes akaratommal elleneztem. Én önt sosem fogom szeretni, mert a szívem másé, odaadtam, nekem már olyan nincs. Bántani sem fogom önt, ön nem tehet erről a helyzetről. Kérem ne kérdezzen, mert nem fogok válaszolni! Ne várjon tőlem semmit. De családjaink és rangunk megkövetelik, hogy utódot nemzzünk.
A nő szótlanul melléfeküdt, ő pedig a gyorsító tabletta hatására, amit pontosan egy órája vett be, ahogy az orvos meghagyta, másodpercek alatt elvégezve kötelességét, elaludt. És álmodott. Boldog volt. A későbbiekben a felesége szótlanul, alázatosan és színtelenül élt mellette, szinte állandóan a szobájában hímezgetve. Kimondottan bosszantotta és idegesítette ez a csendes szürkeség. Mikor egy hónap múltán kiderült, hogy jön a várva-várt utód, felsóhajtott és többé hozzá sem ért Albinához. Gyakorlatilag megszűnt számára létezni. Kislányt szült, de annyira kimerült a szíve a hosszú vajúdástól, hogy a szülés után két órával meghalt. A gyermeket egy dadára bízták és többé az sem érdekelte. Egy évvel később feleségül vette szerelmét. Másfél évvel később Birham rájött, ezt a nőt sem szereti már. Valószínűleg csak az elérhetetlenség vágyakozása hajtotta felé. Többet remélt, egy lelki közösséget, talán egy társat. Ettől kezdve csak kislányával foglalkozott, aki megtanította neki a szeretet varázsát. Néha szomorúan gondolt első feleségére, miközben a kicsivel játszott.
II.
Miután az apja üvöltve közölte vele, hogy kitagadja, ha nem azt veszi feleségül, akit ő kiszemelt neki, beadta a derekát. A szerelem és vágyakozás ami fűtötte a másik nő iránt már eleve megutáltatta vele leendő feleségét, akit még soha nem látott. Azt viszont máris tudja,hogy semmibe fogja venni, akármilyen intelligens meg „bájos teremtés”. Az etikett szerint a lépcső tetején várta míg begördült a kocsi. Majd amikor a menyasszonya elindult, ő eléje ment és hideg-ridegen felé nyújtotta a kezét. Albina Delevi valóban bájos volt egyszerűségében és finomságában, de nem akart vele foglalkozni. Ezért kérte az orvostól azt a szert, hogy teljesíthesse utódlási kötelességét, de ne kelljen a nővel foglalkoznia. Beléptek a terembe és elkezdődött az esküvői fogadalom szertartása.
Érezte, ahogy Albina megdermed a látványától és elégedett volt magával. Így viselkedik egy szerelméhez hű férfi, ha muszáj megcsalnia a szíve választottját. Birham legalábbis így gondolta.
A szertartás után alig várta, hogy véget érjen a lakoma és aludni térhessen, amikor is álmában senki nem zavarta szerelmével való együttlétét.
A szobában levetkőzött, lefeküdt és a még mindig dermett asszonyhoz így szólt:
Asszonyom, ezt a frigyet én teljes akaratommal elleneztem. Én önt sosem fogom szeretni, mert a szívem másé, odaadtam, nekem már olyan nincs. Bántani sem fogom önt, ön nem tehet erről a helyzetről. Kérem ne kérdezzen, mert nem fogok válaszolni! Ne várjon tőlem semmit. De családjaink és rangunk megkövetelik, hogy utódot nemzzünk.
A nő szótlanul melléfeküdt, ő pedig a gyorsító tabletta hatására, amit pontosan egy órája vett be, ahogy az orvos meghagyta, másodpercek alatt elvégezve kötelességét, elaludt. És álmodott.
Szerelmével volt. De egy árnyék állt kettejük mellett. Tudta, hogy a mellette fekvő asszonya. És az asszony halkan megszólalt:
Eszemben sincs elválasztani téged és őt – mutatott rá a férje mellett álló halovány árnyékra –, én téged pillanatnyilag nem szeretlek, de érzem, hogy szoros kapcsolat van közöttünk. Te az én férfi részem manifesztációja vagy.
Én nem érzek semmit irántad – válaszolt Birham.
Ez engem nem bánt, de az őszinteségedet köszönöm.
Ezzel el is tűnt. Újra kettesben voltak, szerelmesen. De valami már nem volt a régi ebben az álomvilágban. Befurakodott a harmadik.
Másnap reggel, mielőtt elhagyták a szobájukat, Albina megkérdezte:
Mit kell tennem és mit tehetek, hogy feleségedként segítselek?
A férfi meglepődve, akaratlanul is rácsodálkozott. Ennek a lágy, de határozott hangnak válaszolnia kellett.
Utasítani fogom a kancellárt, hogy a közös programjainkról időben értesítse önt. Úgy tájékoztattak, hogy mindenre megtanították, amit a mi társadalmi helyzetünkben tudnia kell. Ennek megfelelően természetesen a szabadidejében azt csinál, amihez kedve van. Kérem a kéréseit a kancellárral beszélje meg, ha valamire szüksége van, ő mindent el fog rendezni.
Ezzel a maga részéről elintézettnek vette a házastárs témáját. Ment a dolgára. A nap folyamán és a későbbiekben is látta, hogy Albina körbevezetteti magát a birtokon, a házon, figyelmesen hallgatja a magyarázatokat, érdeklődik, kérdez. A hálószobában továbbra is tablettamódszer volt, majd alvás. De az álmok megváltoztak. Újra és újra egyre világosabban ott volt a mellette alvó nő és mintha többet beszélgetnének, miközben a másik, a szerelem el-eltűnik. Ahogy teltek a napok, egyre többször nézett rá csodálkozva asszonyára, aki engedélyt kért a könyvtár használatára, lassan, tapintatosan átvette a háztartás irányítását. Mindig a megfelelő ruhát és frizurát viselte, mindenkihez volt egy-egy érdeklődő szava, kért és megköszönt minden szolgálatot. Már bizony az is előfordult, hogy nem kellett bevennie este a tablettát. Ez meg is rémítette. Álmaiban egyre többet volt együtt feleségével komoly eszmecseréket folytatva, ismerkedve. Azért kíváncsi lett volna rá, vajon az életben is lehet vele ennyire jókat beszélgetni? Persze a fogadások és vacsorák alatt is leszűrte, hogy valószínűleg, hiszen a vendégekkel is minden témáról el tudott társalogni. Készült minden alkalomra, nem véletlenül olvasott annyit. Amikor három hónap után Albina elmondta neki, hogy gyermeket vár, elgondolkozott azon, milyen jókor történt, már nagyon kezdte magát rosszul érezni ebben a semmilyen szexualitásban. Bár szeretett volna hozzá érni, többet nem merte. Egyik éjszaka csak feküdt ébren és nézte az alvó arcát. Már nem akart más szerelmet, ezt a nőt szerette, nem azt az álomalakot, csak ezt a hús-vér, eleven harmonikus asszonyt. Nem tudta, hogyan tovább. A várandós asszony is gyönyörködtette. Továbbra sem szólt hozzá, mert nem tudta, hogyan kezdje, hogyan léphetne ki saját nyakatekert büszkesége hálójából. És ha most ő utasítja vissza? Akkor végleg nem tudná mit csináljon, hova bújjon előle. De most meg azért szerette az álmait, mert tovább mélyítették a kapcsolatukat a feleségével. Két hónappal a szülés előtt ismét hárman voltak. De a harmadik egy szépséges kicsi teremtés volt, ő volt a közös kislányuk. Egyforma szeretettel nézték mindketten.
A szülés nem volt egyszerű, de amikor karjába vehette a gyermekét és ránézett a fáradt Albinára, az visszanézett rá és az álmában látott szerető mosollyal nézte őket. Igen, Birhamra mosolygott, ő pedig őszintetisztán viszonozta. Boldog volt.
A két fél
2013 február 17. | Szerző: keroe
I.
Puhán, lágyan érkezett. Szomorú volt és nem tudta mi vár rá. Leendő férje előirás szerint eléjött, hideg kezébe fogta a kezét és felvezette a nagyterembe, ahol az egész udvartartás tisztelettel hajolt meg előtte. Majd azonnal megkezdődött az esküvői szertartás. Nézte a férfi hideg, márványkő arcát, acélszürke szemét, elmondták a fogadalmi szöveget. Szövetséget kötöttek, ahogyan azt családjaik kívánták. Férje nem nézett rá, valahová a messzeségbe tekintett. Albina jeges fuvallatot érzett, mint a kriptában. Számított valami ilyesmire, de nem volt igazán felkészülve. Megdermedve várta a lakoma végét.
Hálótermükben Birham Savajole szó nélkül levetkőzött és lefeküdt. Mereven nézett a semmibe. Majd megszólalt:
Asszonyom, ezt a frigyet én teljes akaratommal elleneztem. Én önt sosem fogom szeretni, mert a szívem másé, odaadtam, nekem már olyan nincs. Bántani sem fogom önt, ön nem tehet erről a helyzetről. Kérem ne kérdezzen, mert nem fogok válaszolni! Ne várjon tőlem semmit. De családjaink és rangunk megkövetelik, hogy utódot nemzzünk.
Ezután nem szólt többet. Albina megfagyott. Lefeküdt ő is és hagyta, hogy férje másodpercekre ráfeküdjön, majd legördülve róla elaludjon. Ennyi volt a nászéjszaka.
Az asszony ébren töltötte az éjszakát. Ezen a napon a lelke meghalt, mint annak a másiknak, aki
mellette feküdt. Pedig ő az első pillanattól azt érezte, hogy ezt a férfit szeretni tudná. És feküdtek egymás mellett egy gyenge, immár szürke nő és egy kemény, rideg gránitszobor férfi . Albina kilenc hónap múlva életet adva egy kislánynak, belehalt a reménytelenségbe.
II.
Puhán,lágyan érkezett. Szomorú volt és nem tudta mi vár rá. Leendő férje az etikett szerint eléjött, hideg kezébe fogta a kezét és felvezette a nagyterembe, ahol az egész udvartartás tisztelettel hajolt meg előtte. Majd azonnal megkezdődött az esküvői szertartás. Nézte a férfi hideg, márványkő arcát, acélszürke szemét, elmondták a fogadalmi szöveget. Szövetséget kötöttek, ahogyan azt családjaik kívánták. Férje nem nézett rá, valahová a messzeségbe tekintett. Albina jeges fuvallatot érzett, mint a kriptában. Számított valami ilyesmire, de nem volt igazán felkészülve. Megdermedve várta a lakoma végét.
Hálótermükben Birham Savajole szó nélkül levetkőzött és lefeküdt. Mereven nézett a semmibe. Majd megszólalt:
Asszonyom, ezt a frigyet én teljes akaratommal elleneztem. Én önt sosem fogom szeretni, mert a szívem másé, odaadtam, nekem már olyan nincs. Bántani sem fogom önt, ön nem tehet erről a helyzetről. Kérem ne kérdezzen, mert nem fogok válaszolni! Ne várjon tőlem semmit. De családjaink és rangunk megkövetelik, hogy utódot nemzzünk.
Ezután nem szólt többet. Albina megfagyott. Lefeküdt ő is és hagyta,hogy férje másodpercekre ráfeküdjön, majd legördülve róla elaludjon. Ennyi volt a nászéjszaka.
Az asszony nézte az alvó férfi arcát a holdfényben. Szeretetben felnőtt női lelke megkereste a férfi lelkét. Nézték egymást, majd beszélgetni kezdtek.
Eszemben sincs elválasztani téged és őt – mutatott rá a férje mellett álló halovány árnyékra –, én téged pillanatnyilag nem szeretlek, de érzem, hogy szoros kapcsolat van közöttünk. Te az én férfi részem manifesztációja vagy.
Én nem érzek semmit irántad – válaszolt Birham.
Ez engem nem bánt, de az őszinteségedet köszönöm.
Másnap reggel, mielőtt elhagyták a szobájukat, Albina megkérdezte:
Mit kell tennem és mit tehetek, hogy feleségedként segítselek?
A férfi meglepődve, akaratlanul is rácsodálkozott. Ennek a lágy, de határozott hangnak válaszolnia kellett.
Utasítani fogom a kancellárt, hogy a közös programjainkról időben értesítse önt. Úgy tájékoztattak, hogy mindenre megtanították, amit a mi társadalmi helyzetünkben tudnia kell. Ennek megfelelően természetesen a szabadidejében azt csinál, amihez kedve van. Kérem a kéréseit a kancellárral beszélje meg, ha valamire szüksége van, ő mindent el fog rendezni.
Ezután sarkon fordult és elment. A nő teljes napját az ismerkedésre fordította. A kancellár adott mellé egy nőt, aki végigvezette az egész épületen, a parkban. Másnap kérte, hogy mutassák meg neki a gazdaságot. Harmadnap megismerkedett a ház teljes gazdasszonyi teendőivel. Negyedik nap kérte a kancellárt magyarázná el neki a hivatalos teendőket, kikkel kell találkozni a közeljövőben, akár férjével együtt, akár, mint a ház úrnője, egyedül. Miután mindent lejegyzett, mindenkinek megköszönte a segítségét. Este megkérdezte a férjét olvasgathat-e könyvtárban. Az csodálkozott ismét és természetesen engedélyezte. A napjai teljes harmóniában teltek. A könyvtárban mindent megtalált, ami kielégítette világra nyitott kíváncsiságát. A kancellár gondoskodott róla, hogy amikor akarta rendelkezésére álljanak a zenészek vagy a színészek. Ha reprezentálni kellett előtte már egy héttel varrónőkkel egyeztetett, mindig elbűvölő volt testileg-lelkileg. Felkészülve a vendégekkel épp arról és és annyit beszélt, amennyit megkívánt az etikett. A ház szolgálói tudomásul vették, hogy csendben, mindent kérve és megköszönve átvette a vezetést. Átnézte a könyvelést, tervezett és elszámoltatott.
Egy hónap után a hálószobában fizikailag semmi nem változott az első éjszaka óta. Albina minden éjjel meglátogatta lelkével férje lelkét, aki egyre több figyelmet szentelt neki és az a másik árny egyre halványodott mellette. A harmadik hónap végén már biztosan tudta, hogy gyermeket vár, attól a férfitól, akit őszintén megszeretett. Amikor elmondta Birhamnak, az elgondolkozva nézett rá, de nem szólt. Innen kezdve az éjszaka csak alvásról szólt. Illetve…egyik éjjel az asszony felébredt, mert megérezte, hogy a férfi nézi őt. Nem jelzett vissza. Hét hónap elmúltával a másik nőalak eltünt és megjelent egy pici lélek mellettük. Kislány volt, ragyogó, vidám. Mindketten szeretettel nézték.
A kicsi lány fizikai megérkezése nagy örömünnep volt. Amikor az apa, ősi szokás szerint ölébe vette, a nő és a férfi őszintén egymásra mosolygott.
Mivégre…
2012 június 10. | Szerző: keroe
Magadat te, magamat én
Magadat te álmodod, magamat én álmodom,
Álmaink néha összeérnek.
Magadat te teremted, magamat én teremtem,
Teremtéseink néha összecsengnek.
Ha életed álmát átadod másnak, magadat nem álmodod,
Ha életem teremtéseit átadom másnak, magamat nem teremtem,
és létrejön a Mátrix.
Ki ébreszt fel? Kit ébresztesz fel?
Már jócskán elmúlt dél, lassan itt az este,
És te alszol, én alszom, mi alszunk.
Minek vagyunk itt akkor? Aludni.
Megérte?
Teljes életváltoztatás
2012 március 25. | Szerző: keroe
Ebben az évben bárkivel, bármi megtörténhet. 😀 Velem megtörtént. Hátam mögött hagytam mindent, kiléptem az eddigi életemből. Ugrottam térben és időben. Jól indult. Kedves emberek, csodás táj és egy sziget, ahol otthon vagyok. Belső és külső béke, egy időtlenség. Virágok, madarak, fák, tiszta levegő. Egyenlőre pihenés. Lassan átveszem a természet ritmusát.
Nekem elegem van
2011 december 28. | Szerző: keroe
Fel kéne ébredni asszonytársak! 😀
Ezeket a hülye pasikat mi szültük, mi neveltük, most már szólni kéne, hogy nem engedhetjük, hogy magukat és másokat is tönkretegyenek.
“Nemrég olvastam egy cikket Jan Goodwintól a Marie Claire magazinban. Ezt az újságot számos országban kiadják, és gyakran foglalkozik történetekkel a világból. Ez egy indiai nőről szólt, akinek elege lett a goromba férjekből, korrupt hivatalnokokból és a bűnözésből általában.
India legszegényebb asszonyai összefogtak, és felvették a harcot. Úgy egyesültek, hogy sokkolóan élénk rózsaszín szárit vettek magukra eltérően a köznapi általában viselt színektől. Az igazságkeresésük valóban működik. Ez a tiltakozás először Banda egyik kerületében kezdődött, ami India északi, távoli, falusi részében van. Gyakori ott a durva bánásmód. Három éve egy erős asszony Sampat Pal Devi, meghallotta, hogy a barátnőjét megverte az alkoholista férje, és hogy a helyi rendőrség nem nyújtott neki segítséget, nem büntette meg a férjet a tettéért. Valami előidézte az asszony reakcióját, aki nagyon kijött a sodrából a barátnője helyzete miatt.
Ez a 47 éves, öt gyermekes asszony összeszedte női szomszédjainak tucatjait, botokkal fegyverezte fel őket, és arra tanította, hogyan vágjanak vissza. Gulabi csoportnak, rózsaszín csoportnak nevezték el magukat a viselt szári színe után, és azt választották, hogy képviselik az érdekeiket. Megvertek nemi erőszakot elkövető, becstelen hivatalnokokat, férjeket, akik a feleségükkel rosszul bántak vagy otthagyták őket. Múlt évben még egy bandát is megállítottak, akik a helyi élelembankot fosztogatták.
Ennek a csoportnak az a küldetése, hogy felhatalmazza az asszonyokat. Olyan népszerűek, és hősként ismertek, hogy a környékbeli boltosok nem győzik a rikító rózsaszín szári iránti keresletet kielégíteni, mert a környék összes asszonya rikító rózsaszín szárit kezdett viselni, hogy támogassa ezt a vezető csoportot, amelynek a létszáma már több százra tehető. Sokkal kevesebb a nők elleni bűntettek száma, és több lány készül iskolába, hogy jobb életet teremtsen magának, mint az előző generáció asszonyai.
Ez a csoport már nem használ erőszakot. Most már csak nevük és annak a tudata, hogy jönnek, hogy az erőszakot és a korrupciót megállítsák, elég ahhoz, hogy tényleg megállítsa a bűntetteket.
Ez a történet nagy hatást gyakorolt rám. Mindnyájan tudjuk, hogy történnek jogtalanságok nem csak nőkkel, hanem férfiakkal és gyermekekkel is világszerte. Itt az ideje, hogy kiálljunk magunkért. Ha úgy érzed, hogy méltánytalanul bántak veled, nem számít, hogy ez milyen kicsi vagy nagy dolog, merj kiállni a jogaidért. Tudd, hogy nem vagy egyedül. Keresd a többieket, akik segíteni fognak, hogy megtaláld a bátorságodat, hogy megváltoztasd a világot, ahogy a rózsaszín csoport Indiában már megtette.” (Barbara Rother)
Kezdek én is kijönni a sodromból.
Egymás segítése
2011 december 11. | Szerző: keroe
Kaptam, továbbadom. 😀
Hogyan készüljünk fel a legrosszabbra?
Tároljunk otthon 1 havi hideg élelmet (beleértve a háziállatokat is). Konzervek, rizs, instant levesek, szárazbab, só, cukor, méz, tea, kávé, száraz tészta. Tápértéke miatt héjas dió. Nem árt zsír, meleg teában jól melegíti a testet. Olaj még világításra is jó, cipőfűző kanóccal. Nagyobb mennyiséget legjobb vízhatlanul zárható műanyag hordóban tárolni, ez megvédi a kártevőktől és a nedvességtől is.
Legyen otthon valamennyi ivóvíz is. Ha 1 havi mennyiség praktikus okokból nem megoldható, azért néhány napi készlet legyen otthon.
Vagy bármely víz megtisztítására alkalmas jóminőségű faszén. Belső méregtelenítésre is tökéletes.Az így megtisztított vizet meg kell sózni (jóminőségű kősóval).Hasznos a zeolitos szűrés is.
Szerezzünk be valamilyen főzőeszközt, amivel gáz / villany nélkül is lehet főzni. Legjobb ha van hozzá egy kukta is, így sokkal kisebb energiafelhasználással lehet az ételt elkészíteni. Akinek van régi cserépkályhája az nézesse át. Ha lehetőséged van rá vásárolj tüzifát. Egy kis csikó kályha beszerzése nem nagy tétel, ha van kéményed. Vízmelegítésre akár a teamécses is jó, ha van elegendő mennyiség. Túraboltokban nagyon sok hasznos dolog található, pl. spirituszfőző. Ne feledkezzünk meg a tűzgyújtó eszközökről sem.
Legyen otthon minden családtag számára egy meleg hálózsák. Egy katasztrófa esetén a kihűlés az egyik legnagyobb veszély.
Vagy vékony hálózsák esetén polár anyagból bélés és izolációs lepedő.
Tartsunk magunknál legalább 1-2 hétre elegendő készpénzt! Ha a bankok zárva vannak vagy ha a távközlési rendszer megsérül, a bankkártya nem fog működni.
Az autónk üzemanyagtartályát tartsuk legalább félig megtankolva. De legalábbis mindig azonnal tankoljuk tele ha kifogy. Ha valamiért el kell hagyni a lakhelyünket, üres tankkal nem fog menni.
Legyen egy vészterv, amiről a család minden tagja tud. Gondoljunk arra, hogy esetleg a telefon/internet/mobil hálózatok nem működnek. Kell valami alternatív találkozási pont ha a lakhelyünk esetleg nem megközelíthető.
Ezek az abszolút legszükségesebb lépések, amelyek vészhelyzetben életet menthetnek. Akkor is érdemes meglépni őket, ha valaki a hidegfúzióban hisz, természeti vagy ember csinálta katasztrófák ugyanis vannak. Ez a terv nem kerül sokba és nagyon kevés olyan kiadást tartalmaz ami nem térül meg.
Barátság
2011 november 12. | Szerző: keroe
Mi ronthatja meg a baráti kapcsolatokat
avagy baráti kapcsolat-e az olyan, ahol nem mondhatom ki azt, amit gondolok, vagy nem fejezhetem ki magam a rám jellemző sajátos módon?
“Hogy nektek, ha valamiről szó esik, azonnal véleményt kell mondanotok: ez ostobaság, ez okos dolog, ez helyes, ez csúf! Mit ér ez? Rájöttök talán bármilyen tett belső összetevőire? Biztonságosan meg tudjátok állapítani az okokat, amely miatt az történt, ami történt, és miért úgy, ahogy? Ha értenétek a hogyanját, nem ítélkeznétek olyan sietve.” Goethe
Már egyszer érintettem ezt a témát, de most egy közösségen belüli „vita” kapcsán is aktuálissá vált, hogy bővebben elgondolkozzam rajta. Azért írtam, hogy „is”, mert lépten-nyomon találkozunk mostanság ezzel a témával, családban, munkahelyen és szinte mindenütt. Elérkezett egy olyan világ, ahol minden napfényre fog kerülni, eddig igaznak hitt dolgok fognak hazugsággá „minősülni”. Ez pedig robbanó indulatokat fog szítani, egyszerűen csak azért, mert másokra fogjuk kenni, hogy mi nem néztünk utána a dolgoknak, hanem elhittük.
Nézzük sorra a fogalmakat. Legelőször egy alaptétellel, amit szintén említettem már, hogy sajnálatos módon dualista világunkban mindent minősítünk, megítélünk. Rossz vagy jó, helyes vagy helytelen. Ezt egyszerűen belénk égették. Egy olyan világban, ahol lassan 7 milliárd egyedi, mindenki mástól különböző ember él, ez megengedhetetlen. Sokezer éve a hatalom mindig ezzel manipulál. Tekintélyelv alapján megmondom, mi a „jó” és aki nem eszerint viselkedik, az „rossz” bélyeget kap. Ezt alaposan belénk sujkolják, ez a társadalmi együttélés alapszabálya. Ezért hitették el velünk, hogy az isten is meg- és elítél, mert azt is elhitették, hogy erre való az isten, mint tekintélyelv, mint egy tőlünk elkülönülő hivatkozási alap. „Ez az isten akarata” – oszt apelláta nincs, mondják egyes emberek sok millió embernek. Csak pont ezek az „egyesek” vesztették el mára minden hitelüket. A baj ott van, hogy ma már az emberiség 80%-a ezt egyszerűen nem fogadja el, nem hisz a tekintélyelvű kijelentéseknek. Sőt, semmilyen tekintélyt nem fogad el kb. 25%, főleg a fiatalabb nemzedék. Csodálkozunk a teljes céltalanságon és nihilizmuson? Nem kéne. Hiteles, egyszerű emberi életmintákat várnak, nem hősöket, meg önmagukat kinevező tekintélyeket. Hiába? Volt egy érdekes beszélgetésem minap a fiammal. Beszélgettünk az Anonymus csoportról, a mindenki számára elérhető, úgynevezett titkos információk felszínre kerüléséről. Megjegyeztem, hogy ez az én korosztályomnak és a tőlünk idősebb nemzedéknek tragédia, mert mi mindent elfogadtunk, amit mondtak az elődök, a „nagy öregek”. Ha azt mondták valamiről, hogy piros, egyszerűen fel sem merült bennünk, hogy azért a pirosnak is megszámlálhatatlan árnyalata van. Amikor ezt a választ megértette, teljesen kibukott, „ti tényleg elhittétek?” Bár magam részéről sok mindent megkérdőjeleztem, de voltak alapok, amik meghatározták az életemet. Ma már semmit nem hiszek el, mindennek utánajárok, ami nem olyan bonyolult dolog az internet világában. Bármit meg lehet találni, bárkiről bármilyen információt be lehet gyűjteni. Aztán, ha begyűjtöttem az információkat, kialakítok egy ideiglenes véleményt magamnak, abszolút megengedve, hogy ez bármikor megváltozzon. Bármit olvasok, soha nem az eredeti írás jelenti számomra a lényeges információt, hanem a kommentek olvasása. Ezzel tágítom az elfogadóképességemet. „Van ilyen is, meg van olyan is” – mondta egyszer Feri barátom. 😀 Mi a baj ezzel a dualista kategorizálással? Csupán annyi, hogy bizonyos egyedekről alkotott ítéletet általánosítunk, csoportra, nemzetre, vallásra, gondolkodásra és ekkor beszélünk arról, hogy x egy „izé”, a „bigyó” csoportba tartozik, holott csak másképp gondolkodik, nem is „izé” és nem is tagja semmilyen csoportnak. Kollektiv felelősséget kreálunk, és ettől megszemélyesedik a „rossz”, akit így már lehet vegzálni, ellenségeskedést, harcot szítani, megosztani. Erre mondta a fiam, hogy ez manapság nem működik, mert megjelenik egy hír, hogy y országban pl. gyilkolják a keresztényeket. Ha meg akarod tudni, hogy tényleg így van-e, valamelyik közösségi portálon megkérdezed az abban az országban élő társaidat, aztán megtudod, hogy történt kis létszámú radikális csoportok részéről támadás, de az nem az országban élő többség véleménye és hozzáállása a kereszténységhez vagy bármilyen más felekezethez. Ez most azért lett aktuális, mert az USA kormánya pont a napokban tette közzé, hogy a „tavaszi forradalom” muszlim (!) országaiban megnövekedett az általános keresztényüldözés. Ez a jelentés tele volt az előbb említett általánosítással, háborogtam is azonnal, alapozzák már a gazdasági válság „megoldását”, ki kell robbantani egy nagyméretű ellenségeskedést, gyűlöletet, aztán fegyvert kell adni mindkét tábor kezébe jó sok pénzért. De nem kell nekünk ilyen messzire menni, elég az, ami kis hazánkban történik. Minden etnikumból, felfogásból és vallásból vannak barátaim, sőt még rokonaim is akadnak, nem vagyok hajlandó elhinni és pláne elfogadni ezeket az általános bűnbak szövegeket. Volt nekünk egy csomó történelmi példánk, tapasztalatunk, nem kéne már újra megismételni azokat a szörnyűségeket, amiket ennek fényében elkövettünk. A szeretet istene nem szelektál, nem ítél, nincs neki kedves, meg kedvesebb, nem tagja egyetlen felekezetnek, népnek, fajnak sem és egyáltalán nem érdekli, hogy kinek mi a véleménye erről.
„– Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.
– Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
– De igenis elvesszük!
– Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
Csodálkozva néztek rá.
– Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
– Döm.
Megkérdezték hát a virágot.
– Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
– Igen – mondta.
– De hiszen nem öntözött!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen nem kapálgatott!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen rád se nézett!
– Tudom – mondta a virág.
– Aztán meg agyonöntözött.
– Tudom – mondta a virág.
– Agyonkapált.
– Tudom – mondta a virág.
– Sápadt lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Csenevész lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
– Azért, mert szeretem – mondta a virág.
– Miért szereted? – háborgott Aromo.
– Csak – mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
– Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha.”
(Lázár Ervin: Négyszögletű kerek erdő, Vacskamati virágja)
Következő alaptézis, hogy a közvetlen barátaimmal, családtagjaimmal azonos módon kéne gondolkoznom. A szív elé helyeztük az észt. Keressük az „igazságot”, ami kizárólag attól lesz „igazság”, hogy sokan mondják, még akkor is, ha másképp gondolják. Így lett a szeretet pótléka a törvény, a szabály, az etika, az udvariasság vagy a diplomatikus hozzáállás. Hát ettől lett olyan képmutató a világunk, mint amilyen! Ez egyszűen egy hazugsághalmaz. Ne szépítsük! Amikor naponta éljük meg a változó törvényeket, szabályokat, rá kell végre ébrednünk, ez nem fog bennünket megtartani. Világunk bizonytalansága mindannyiunk belső bizonytalanságának kivetülése. Akkor meg ne akarjunk már valami ködös, idejétmúlt, örök érvényű biztonságot! A nyáj biztonsága hamis illuzió, addig tart csak, amíg a nyáj közepén vagyunk. Egy „bizonyos” van, ezt pedig változásnak hívják. Mindannyiunk közös elgondolásaként, ennek hirtelen felgyorsult állapotát éljük. Senki sem „tehet róla”, mi akarjuk ezt megélni, megtapasztalni. Ne kenjünk, ne ködösítsünk, ne hibáztassunk, ha benne vagyunk, akkor a miénk! Még akkor sem tudnánk egyformán gondolkozni, ha akarnánk. Máshonnan jövünk, más karakterekkel rendelkezünk, más tapasztalatokat gyűjtünk, más mintákat élünk tudatosan vagy leginkább tudattalanul. Hasonló gondolkodás létezik, ennek alapján alakítunk összetartozásokat. Ám ez is változóban van. A különböző csoportok is természetesen és gyorsan szétmennek, újak alakulnak, nem „egy életre”, hanem egy pillanatnyi hasonlóságra. Az elvhűség egy veszélyes dolog, alárendelem magam egy merev agyterméknek. Ám ha az elvek is változnak, folyton más-más rabszolgatartót fogok választani magamnak. Hát, mit mondjak, nem igazán vágyom erre. Magamhoz kell hűnek lennem. A kérdés, van-e olyan érték ami engem megtart saját egyensúlyomban, amihez minden körülmény között igazíthatom magam anélkül, hogy sérülne emberlány, istenlány mivoltom? Nem elveim vannak, hanem együttérző szívem, ez a középpontom, ezzel pedig el tudom fogadni azt is, hogy neked elveid vannak. Ha neked így jó, így vagy boldog, akkor mindenki boldog körülötted. Ha meg nem, akkor te sem vagy az. Személy szerint én még nem találkoztam boldogságot sugárzó elvekből élővel, de ettől még létezhet. 😀 Mint tudjuk, volt már olyan emberfia is, aki minden szabályt felrúgott, mégis minden életünket meghatározó szabályt vele igazolva akarnak nekünk beadni, eltakarva a mentalitását, a személyiségét. 😀 Bár aki ráérzett erre, annak már semmit nem tudnak beadni. Ez meg egyéni döntés kérdése, másnak hiszek vagy magamnak. Ha magamnak, senkinek nem tehetek szemrehányást ha elcsesztem, vállalnom kell a felelősséget a döntésemért, ha másnak hiszek, akkor én soha nem lehetek hibás, mindig csak a másik. Erről szól a mi kis játékunk. Múltkoriban egy apróságban hoztam egy döntést, amire azt kaptam, hogy ez a többiek felé szeretetlenség. Ez egy olyan hihetetlen jó szöveg, zsarolásnak mindenképp, hogy szarul érezzem magam a választásom miatt! 😀 Elgondolkoztam, mosolyogtam egyet megjegyezve, hogy felvállalom, ha az, de én most a döntésemnek megfelelően fogok tenni.
Számomra a barátság mindennél fontosabbá vált, a családi kapcsolatokat is barátsággá kell mélyíteni, mert másképp nem fog működni. Azt jelenti, hogy mindenki barát lehet, aki állandó változásban, „fejlődésben” van, még akkor is, ha esetleg nem annak látszik. A változás sem egy minősíthető kategória. Pont azért, mert a változás az előző rendszer szétbomlásával, káosszal jár. Ennek kellemetlen következménye, hogy a változás mindig felszínre hoz bennem valamit, amiről azt hittem ez nem lehet az én részem, ezt nem szeretem magamban és nyilván mások sem fogják bennem szeretni. Ám mégis kibukik. A barát az, aki önmaga változásaiból is tapasztalatokat gyűjtve elviseli, elfogadja az én változásaimat és bármilyen pillanatnyi zűrzavart el tud fogadni, hogy segítse ezt. Ha kell mellettem áll, ha kell, magamra hagy, mert nem küzdheti meg helyettem az újjászületés vajúdását. De tudom, hogy mindig számíthatok rá, soha nem fog elítélni, kiközösíteni, bízik bennem, nem néz betegnek, hülyének, nem sértődik meg, de mindig megmondja, hol vannak a határai, amit nem léphetek át. Harag nélkül, szeretettel mondja el, mit is lát, ezzel is segítve saját magam tisztázását, nem köt ki feltételeket, de rám csukja az ajtót, ha kínomban akaratlanul sértegetem. Majd újra rámnyitja, ha lenyugodtam. 😀 A nagyon kellemetlen az, ha többeknél egybeesik a zűrzavar. Jó, ha szívben tartjuk önmagunkat és a barátainkat, az eszünk mindig meg fog csalni. Az ész csak az „igazságát” fogja monoton fújni, a szív hallgatni is tud, sőt a kellő pillanatban megölelni is, vagy éppen mosolyogva faképnél hagyni. Ganz egal. A sértettségem pedig mindig az én problémám, az én sebem, nekem kell megoldani. Nagy segítség akkor, ha őszintén akarok szembesülni önmagammal, és csak egyszer kell meggyógyítani. 😀
Szerelem
2016 február 15. | Szerző: keroe
Rád nézek és vonzasz.
Hasonlóságunk adott.
Elsőrendűen genetikailag.
Szaglásom nem talál taszítónak.
Ahogy több ezer másikat sem.
Tovább nézlek és tetszik amit látok.
Megfelelsz a bennem lévő képnek.
Ahogy több száz másik is.
Hallgatlak, nézem a szemed, kicsit többet látok.
Elérsz a lelkemig.
Ahogy több tiz másik is.
Belépsz énem mélyére.
És én magamra ismerek,
mint egyetlenre.
Oldal ajánlása emailben
X