A két fél 2.

2013 február 17. | Szerző: keroe |

I.

Miután az apja üvöltve közölte vele, hogy kitagadja, ha nem azt veszi feleségül, akit ő kiszemelt neki, beadta a derekát. A szerelem és vágyakozás ami fűtötte a másik nő iránt már eleve megutáltatta vele leendő feleségét, akit még soha nem látott. Azt viszont máris tudja,hogy semmibe fogja venni, akármilyen intelligens meg „bájos teremtés”. Az etikett szerint a lépcső tetején várta míg begördült a kocsi. Majd amikor a menyasszonya elindult, ő eléje ment és hideg-ridegen felé nyújtotta a kezét. Albina Delevi valóban bájos volt egyszerűségében és finomságában, de nem akart vele foglalkozni. Ezért kérte az orvostól azt a szert, hogy teljesíthesse utódlási kötelességét, de ne kelljen a nővel foglalkoznia. Beléptek a terembe és elkezdődött az esküvői fogadalom szertartása.
Érezte, ahogy Albina megdermed a látványától és elégedett volt magával. Így viselkedik egy szerelméhez hű férfi, ha muszáj megcsalnia a szíve választottját. Birham legalábbis így gondolta.
A szertartás után alig várta, hogy véget érjen a lakoma és aludni térhessen, amikor is álmában senki nem zavarta szerelmével való együttlétét.
A szobában levetkőzött, lefeküdt és a még mindig dermedt asszonyhoz így szólt:
Asszonyom, ezt a frigyet én teljes akaratommal elleneztem. Én önt sosem fogom szeretni, mert a szívem másé, odaadtam, nekem már olyan nincs. Bántani sem fogom önt, ön nem tehet erről a helyzetről. Kérem ne kérdezzen, mert nem fogok válaszolni! Ne várjon tőlem semmit. De családjaink és rangunk megkövetelik, hogy utódot nemzzünk.
A nő szótlanul melléfeküdt, ő pedig a gyorsító tabletta hatására, amit pontosan egy órája vett be, ahogy az orvos meghagyta, másodpercek alatt elvégezve kötelességét, elaludt. És álmodott. Boldog volt. A későbbiekben a felesége szótlanul, alázatosan és színtelenül élt mellette, szinte állandóan a szobájában hímezgetve. Kimondottan bosszantotta és idegesítette ez a csendes szürkeség. Mikor egy hónap múltán kiderült, hogy jön a várva-várt utód, felsóhajtott és többé hozzá sem ért Albinához. Gyakorlatilag megszűnt számára létezni. Kislányt szült, de annyira kimerült a szíve a hosszú vajúdástól, hogy a szülés után két órával meghalt. A gyermeket egy dadára bízták és többé az sem érdekelte. Egy évvel később feleségül vette szerelmét. Másfél évvel később Birham rájött, ezt a nőt sem szereti már. Valószínűleg csak az elérhetetlenség vágyakozása hajtotta felé. Többet remélt, egy lelki közösséget, talán egy társat. Ettől kezdve csak kislányával foglalkozott, aki megtanította neki a szeretet varázsát. Néha szomorúan gondolt első feleségére, miközben a kicsivel játszott.

II.

Miután az apja üvöltve közölte vele, hogy kitagadja, ha nem azt veszi feleségül, akit ő kiszemelt neki, beadta a derekát. A szerelem és vágyakozás ami fűtötte a másik nő iránt már eleve megutáltatta vele leendő feleségét, akit még soha nem látott. Azt viszont máris tudja,hogy semmibe fogja venni, akármilyen intelligens meg „bájos teremtés”. Az etikett szerint a lépcső tetején várta míg begördült a kocsi. Majd amikor a menyasszonya elindult, ő eléje ment és hideg-ridegen felé nyújtotta a kezét. Albina Delevi valóban bájos volt egyszerűségében és finomságában, de nem akart vele foglalkozni. Ezért kérte az orvostól azt a szert, hogy teljesíthesse utódlási kötelességét, de ne kelljen a nővel foglalkoznia. Beléptek a terembe és elkezdődött az esküvői fogadalom szertartása.
Érezte, ahogy Albina megdermed a látványától és elégedett volt magával. Így viselkedik egy szerelméhez hű férfi, ha muszáj megcsalnia a szíve választottját. Birham legalábbis így gondolta.
A szertartás után alig várta, hogy véget érjen a lakoma és aludni térhessen, amikor is álmában senki nem zavarta szerelmével való együttlétét.
A szobában levetkőzött, lefeküdt és a még mindig dermett asszonyhoz így szólt:
Asszonyom, ezt a frigyet én teljes akaratommal elleneztem. Én önt sosem fogom szeretni, mert a szívem másé, odaadtam, nekem már olyan nincs. Bántani sem fogom önt, ön nem tehet erről a helyzetről. Kérem ne kérdezzen, mert nem fogok válaszolni! Ne várjon tőlem semmit. De családjaink és rangunk megkövetelik, hogy utódot nemzzünk.
A nő szótlanul melléfeküdt, ő pedig a gyorsító tabletta hatására, amit pontosan egy órája vett be, ahogy az orvos meghagyta, másodpercek alatt elvégezve kötelességét, elaludt. És álmodott.

Szerelmével volt. De egy árnyék állt kettejük mellett. Tudta, hogy a mellette fekvő asszonya. És az asszony halkan megszólalt:
Eszemben sincs elválasztani téged és őt – mutatott rá a férje mellett álló halovány árnyékra –, én téged pillanatnyilag nem szeretlek, de érzem, hogy szoros kapcsolat van közöttünk. Te az én férfi részem manifesztációja vagy.
Én nem érzek semmit irántad – válaszolt Birham.
Ez engem nem bánt, de az őszinteségedet köszönöm.
Ezzel el is tűnt. Újra kettesben voltak, szerelmesen. De valami már nem volt a régi ebben az álomvilágban. Befurakodott a harmadik.

Másnap reggel, mielőtt elhagyták a szobájukat, Albina megkérdezte:
Mit kell tennem és mit tehetek, hogy feleségedként segítselek?
A férfi meglepődve, akaratlanul is rácsodálkozott. Ennek a lágy, de határozott hangnak válaszolnia kellett.
Utasítani fogom a kancellárt, hogy a közös programjainkról időben értesítse önt. Úgy tájékoztattak, hogy mindenre megtanították, amit a mi társadalmi helyzetünkben tudnia kell. Ennek megfelelően természetesen a szabadidejében azt csinál, amihez kedve van. Kérem a kéréseit a kancellárral beszélje meg, ha valamire szüksége van, ő mindent el fog rendezni.

Ezzel a maga részéről elintézettnek vette a házastárs témáját. Ment a dolgára. A nap folyamán és a későbbiekben is látta, hogy Albina körbevezetteti magát a birtokon, a házon, figyelmesen hallgatja a magyarázatokat, érdeklődik, kérdez. A hálószobában továbbra is tablettamódszer volt, majd alvás. De az álmok megváltoztak. Újra és újra egyre világosabban ott volt a mellette alvó nő és mintha többet beszélgetnének, miközben a másik, a szerelem el-eltűnik. Ahogy teltek a napok, egyre többször nézett rá csodálkozva asszonyára, aki engedélyt kért a könyvtár használatára, lassan, tapintatosan átvette a háztartás irányítását. Mindig a megfelelő ruhát és frizurát viselte, mindenkihez volt egy-egy érdeklődő szava, kért és megköszönt minden szolgálatot. Már bizony az is előfordult, hogy nem kellett bevennie este a tablettát. Ez meg is rémítette. Álmaiban egyre többet volt együtt feleségével komoly eszmecseréket folytatva, ismerkedve. Azért kíváncsi lett volna rá, vajon az életben is lehet vele ennyire jókat beszélgetni? Persze a fogadások és vacsorák alatt is leszűrte, hogy valószínűleg, hiszen a vendégekkel is minden témáról el tudott társalogni. Készült minden alkalomra, nem véletlenül olvasott annyit. Amikor három hónap után Albina elmondta neki, hogy gyermeket vár, elgondolkozott azon, milyen jókor történt, már nagyon kezdte magát rosszul érezni ebben a semmilyen szexualitásban. Bár szeretett volna hozzá érni, többet nem merte. Egyik éjszaka csak feküdt ébren és nézte az alvó arcát. Már nem akart más szerelmet, ezt a nőt szerette, nem azt az álomalakot, csak ezt a hús-vér, eleven harmonikus asszonyt. Nem tudta, hogyan tovább. A várandós asszony is gyönyörködtette. Továbbra sem szólt hozzá, mert nem tudta, hogyan kezdje, hogyan léphetne ki saját nyakatekert büszkesége hálójából. És ha most ő utasítja vissza? Akkor végleg nem tudná mit csináljon, hova bújjon előle. De most meg azért szerette az álmait, mert tovább mélyítették a kapcsolatukat a feleségével. Két hónappal a szülés előtt ismét hárman voltak. De a harmadik egy szépséges kicsi teremtés volt, ő volt a közös kislányuk. Egyforma szeretettel nézték mindketten.
A szülés nem volt egyszerű, de amikor karjába vehette a gyermekét és ránézett a fáradt Albinára, az visszanézett rá és az álmában látott szerető mosollyal nézte őket. Igen, Birhamra mosolygott, ő pedig őszintetisztán viszonozta. Boldog volt.